5. Nap: Csak előzetesen...
2559-ben járunk, egy nagyon meleg országban, amit úgy hívnak Thaiföld. Július 5-én megkezdődött a csereévem (hivatalosan csak 6-án, de mivel a repülőút több mint 12 órás volt, hamarabb el kellett indulnom). Az esős időszak ebben a hónapban kezdődött el, így minden nap esik az eső és egyre több szúnyog van. Ennek annyira nem örülök. A helyieket nem zavarja az eső, se a szúnyogok. Nagyon jól tudnak védekezni ellenünk.
Na, de tudom, hogy ilyenkor jön az a kérdés: Miért nem az első naptól kezdődik a napló? Erre csak annyi a válaszom: Nem volt időm rá. De tényleg. Annyi minden történt ez alatt a pár nap alatt. Akkor kezdjük is el:

0. Nap: 2016.07.05.
Olyan hat vagy fél hét körül kelhettem fel. Igazából nem emlékszem. Ekkor már Budapesten voltunk. Anyáékkal úgy döntöttünk, hogy már 4-én felmegyünk. Boldog voltam, mivel végig velem voltak. 
Szerencsére még hét előtt megreggeliztünk, így hamar elindulhattunk a reptér felé.
Hivatalosan az indulás előtt két órával hamarabb ott kell lennünk. Meg is érkeztünk időben. Őszintén hálás vagyok, hogy hamarabb mentünk oda, mivel mentünk egy pár kört a reptéren, mielőtt megtaláltuk az önkéntest és a helyet, ahol be kellett csekkolnom. Apa már ott volt. Utólag láttam, hogy hívott, de akkor nem láttam. Örülrátem, hogy eljött. Ezek után már csak az útitársamat vártuk. Nagy nehezen meg is érkezett a szüleivel és a cserediákjával. Ezután becsekkoltunk és elindultunk a kapu felé. Egy kicsit féltem, mivel ez volt az első repülőutam. Hálás voltam az útitársamnak, amikor mondta, hogy mindenben segíteni fog. Átvizsgálták a kézipoggyászunkat, ezért ki pakoltuk belőle a folyadékokat és az elektronikai dolgokat. Miután mind a ketten végeztünk, elindultunk a tranzitzónába. Először egy kis vásárlós részen haladtunk át, ahol én vizet is vettem (, mivel Gábor ajánlottam nekem, hogy kortyolgassak a úton, mert akkor jobb lesz).  Szétválltunk, mivel én tovább mentem, ő pedig ott maradt. Meg akartam fogadni a tanácsokat, ezért rögtön a kapuhoz mentem. A repülő úgy 20 perccel később indult el. Kisbuszokkal vittek minket a repülőhöz. Izgultam. Féltem. Nem bírtam ülni a buszon, inkább járkáltam kicsit. Végül megérkeztünk a géphez. Egy 100 személyes Fokker volt. Reménykedtem benne, hogy ablak mellé ülhetek. Sajnos nem így lett. A repülő legutolsó széksorában ültem, és az ablak közelébe se kerültem. Hát... Az első repülőútam kb. 2 órás volt. A felszállást kicsit nehezen bírtam, mivel a székem hátra volt döntve. Persze ez csak a felszállás pillanatában tudatosult bennem. Belenyomódtam a székbe, mindenki mással együtt, de mivel az én székem nem ülőhelyzetben volt, a felszállás végéig a plafont bámultam. Gyorsan eltelt az idő. Beszélgettem az útitársammmal párszor, de neki ott volt a laptopja, így az út nagy részében inkább bambultam. Ó... A vízre visszatérve, amit Gábor tanácsára vettem, a táskámban felejtettem. Fél 12 körül, ( Elnézést, hogy csak körülbelüli időpontokat mondok, a késés felborított mindent. ) , landoltunk Zürichben, Svájcban. A landolást szinte észre sem vettem.
A késés miatt egy és fél óránk lehetett az átszállásra, ezért én rögtön a kapuhoz mentem. Az útitársam nagyon vásárolni szeretett volna, de én mondtam, hogy először keressük meg a kaput. Így is tettünk. Viszonylag rövid idő alatt odaértünk. 
Erre a repülőre közvetlenül felszállhattunk. Hatalmas volt. 300 fő fért el rajta. A személyzet tagjai mind egytől egyig thai népviseletbe voltak öltözve. Kényelmes volt, de nem tudtam aludni. Így utólag megbántam. Mivel reggel 6-tól másnap délután 2-ig nemigazán tudtam aludni. 
Thai kaja volt az ebéd, de nem jött be. Próbáltam elfoglalni magamat az úton. Megnéztem három filmet: egyet németül, kettőt pedig angolul. Játszottam pár videójátékkal is, bár ezek nem nyerték el a tetszésemet. Mindemellett folyamatosan követtem a helyzetünket a térképen.