Rózsaszín: Különös módon nem volt jelen... Csípős:A menzán próbáltam megállapítani, hogy csípős és mi nem. Hideg: Majdnem minden teremben van légkondi. Ez az!

6. Nap: 2016.07.11.

Az első nap... Arra a sok évvel ezelőtti legelső tanítási napra is alig.emlékszem. Talán csak egy halovány emlék, amely megmaradt arról a napról. Izgatott voltam, de kimondhatatlanul. Felöltöztem, és ahogy a tükörben figyeltem magamat, döbbentem rá, hogy már azt se tudom, mikor viseltem utoljára szoknyát. Különös érzés volt, de nekem nagyon bejött az új egyenruha. A suliba érve figyeltem fel arra, hogy csak kevés diák volt akkor ott. Bár én ezen annyira nem lepődtem meg, mi el mg csak alig múlt el 7 óra. Először egy irodába mentünk, ahol az anyukám elintézett néhány papírmunkát a beiratkozásommal kapcsolatban. Mindenki kedves volt velem, bárhová mentem is. Az első napon nem vettem részt a reggeli imátkozáson és a hímnusz éneklésén. Az irodában voltam sokáig, majd a matek tanáriban, végül pedig a 7. emeleten. Az első óra kezdetekor csatlakoztam az osztályomhoz. Ó, igen. Két osztályom van. M.4/1 (10. osztály) és 5/1 (11.osztály). Délelőtt az egyikkel, délután pedig a másikkal voltam. Az első nap nagyon hosszú és kimondottan fárasztó volt. Néha pedig kész őrültek háza: mindenfelé rohangáló diákok, nagy hangzavar, ... Az osztálytársaim nagyon kedvesek. Külön kérte mind a két osztály, hogy velük legyek, így felváltva tudom ezt teljesíteni. A nap végére belejöttem az állandó mosolygásba, és a folyamatos figyelem a részükről nagyon jól esett. Emlékeztettem magam, hogy ez csak maximum két hétig fog tartani, de az egómnak ígyis jó volt. Elég későn értünk haza, mivel az anyukám sokat dolgozott. Azt mondta, hogy nemsokára lesz egy matek tábor, és én is részt fogok venni benne. Az első nap teljesen kifárasztott, hazaérve rögtön elmentem aludni.

Megosztás a facebookon

Rózsaszín: Kénytelen voltam egy rózsaszínű automatából felvenni pénzt... Csípős: Még mindig kerülöm... Hideg: A plázában jéghideg volt a levegő...

5.nap: 2016.07.10.

Vasárnap jártam először a plázában... Hatalmas, ez az első szó, ami eszembe jutott, amikor megláttam. Belülről pedig egy óriási útvesztőnek tűnt. Egy pillanatra sem szándékoztam szem elől téveszteni az újdonsült családomat. Ők célirányosan haladtak előre, míg én egy kicsit lemaradtam mögöttük, hogy nézelődni tudjak (elvégre egy plázában voltunk). Aznap kaptam meg az első thai telefonszámomat. Saját magam választhattam ki. Próbáltam jól,dönteni, de végül gondolkodás nélkül ráböktem egyre. (Úgyszintén megjegyezni. - gondoltam.) Miután végeztünk a plázában, elmentünk a városközpontba, hogy megvegyük az új egyenruhákat. Reméltem, hogy eldönthetem, mennyit szeretnék, de erről nem esett szó. Hagytam, hogy ők intézzék, így is nehéz feladat voltam a számukra. Az egyenruha ing része, amit legelőször próbáltam mellben kicsinek bizonyult. Az első szoknyával is így jártam. Az egészet az nehezítette, hogy ruhán keresztül kellett felpróbálnom mindet, még a tesi egyenruhát is. Kimondhatatlanul melegem volt. A második ing és szoknya mérete már megfelelő volt. A tesi egyenruha pedig elsőre jó lett, aminek nagyon őrültem. Egy darabig próbálgattam a lányoknak való cipőket is, d egyik sem volt megfelelő. Egyszóval nagyon kényelmetlenek. A fekete sportcipők jók lettek. Őrültem, mert semmi nagyobb gond nem akadt az egyenruhával. A nevem is rákerült. Amikor rákérdeztem az árra, ezt a választ kaptam: -Kettőt az iskola vesz nekem, a másik kettőt meg a családom. Nem nekem kellett fizetni értük. Ez nagy segítség volt a számomra, mivel így nem kellett sokat költenem az elején. Amikor hazaértünk, átadtam az ajándékokat. Előző nap szándékoztam volna, de nagyon későn értünk haza, így esélyem se volt. De sikerült ezt bepótolnom. A szülők nagyon őrültek, bár az első másodpercben nagyon meglepetteknek látszottak. A gyerekek félénken vették el a nekik szánt cukrokat. Az öcsémet aznap délután vittük ki a reptérre. Reméltem, hogy ez egy jó kezdet...

Megosztás a facebookon

Rózsaszín: Az autóba beülve vettem észre, hogy az üléshuzatok rózsaszínűek... Csípős: Próbáltam kerülni a csípős ételeket. A család figyelmes volt, és megkérdezték az első közös ebédnél, hogy tudok-e csípőset enni... Hideg : Komolyan azt hittem, hogy lehetetlen olyan hideget csinálni az autóban, mint amit éreztem... 6 órán keresztül...

4.nap: 2016.07.09.

Olyan 7 körül keltem fel. Felültem az ágyon, és alaposan szemügyre vettem az előző este már összekészített csomagjaimat. Egy kis, piros skót kockás és egy nagy, LILA bőrönd... Drága útitársaim... Majd a családommal való első találkozásomra gondoltam, hogy mit fogok tenni, hogy majd mit mondok, hogy... Nagyon izgultam. Előző este megbeszéltük, hogy 9 óra körül fogunk találkozni. A reggeli után kijelentkeztem, és leültem a tanácsadómhoz. 9 után érkezett meg a családom. Nagyon őrültem nekik. Az anyukám üdvözölt, majd megölelt, ennek nagyon őrültem. A korábbi beszélgetéseink során nagyon barátságosnak, ítéltem meg. Az apukám is üdvözölt. Sokkal vidámabbnak tűnt, mint a képeken. Különös volt, hogy a gyerekek csak az anyuk unszolására köszöntöttek wai-jal, de akkor nem igazán figyeltem erre. A saját autójukkal jöttek értem. Az út hazafelé több mint 6 óra volt, mivel tettünk egy kitérőt az anyuka miatt. Valamit el kellett intéznie az egyetemen, ahol tanult. Megtörtént az ,amire nem számítottam. Az első benzinkúton, hol megálltunk, és el akartam menni vécére, csak guggolós vécé volt. Nem jártam sikerrel... Nem részletezném. Az út nagy részében aludtam, ahogy a ezt követő hónapokhoz hasonlóan. Az időeltolódás, a az életmód váltás vagy éppen az okozta, hogy nem eszek annyi húst mint korábban. Az első este még nem pakoltam ki. A következő napon akartam a saját ízlésem szerint berendezni. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel a fürdőszoba nem tradicionális, hanem modern.

 

Megosztás a facebookon

Rózsaszín: Ekkor még nem sejtettem semmit se... Csípős: Ha lehetett, akkor inkább elkerültem a csípős ételeket. Hideg: A hotelben végig a hideg évszakra szánt ruháimat hordtam..., de még úgy is fáztam.

 

2 Nap: 2016.07.07.

Második napom a paradicsomban... Paradicsom? Akkor, ott nem ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott. Csak feküdtem az ágyon. Még öt percért könyörögve magamban. Mindez nem azért volt, mert nem akartam szembe nézni az előttem álló kalanddal, vagy mert nem sikerült kialkudnom magam. Ennél azért sokkal összetettebb volt a dolog.Látott valaki olyat, hogy egy diák az iskola, sőt az érettségi után képes reggeli 5 órakor kipattanó az ágyból, úgy, hogy csak kb. 2 hétnyi nyári szünete volt? Nyomorult egy sors... , de az vigasztal, hogy egy teljes évnyi szünetem lesz. (55555555555555555 [5=haa] ) Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki.

Megvártam, amíg a szobatársam felébred, majd elindultam reggelizni. ( A hotelről: 4 csillagos. Kívül, belül gyönyörű. Akkor lesz áram, világítás és légkondi a szobában, ha bedugod a kártyát a helyére. Amikor kihúzod minden kikapcsol. Igen, még a légkondi is. A kilátás nem volt rossz.)

A reggeli után kezdetét vették a programok: Megtanították nekünk a thai etikettet, beszélgettünk a suliról, a higiéniáról, és tanítottak nekünk thai szavakat. Nagy részben a ránk váró dolgokról. Büszke voltam magamra, hogy nagyon sok mindent megértettem, amit angolul mondtak nekünk, és persze meg is tudtam értetni, amikor szükség volt rá. Jó érzés volt, amikor a többiekkel jól el tudtam csevegni. A németeket sokkoltam azzal, hogy beszélek németül. A

3. Napon (2016.07.08.) is ez volt a menetrend.

Azzal a nagy különbséggel, hogy ez volt az utolsó nap, amelyen programjaink voltak. A napot egy igazán nagy, gyönyörű és megható esemény zárta, a Welcome party. Ezt megelőzően kaptunk időt, hogy felkészítsük magunkat a Talent showra...

A party 18 órakor kezdődött, és egy hatalmas bálteremben tartottuk. A termet betöltötte az asztalok és székek kavalkádja, a legvégében pedig egy kisebb színpad terült el. Amikor beléptem a terembe, nagyon finom illatot éreztem. Ennek oka a bálterem melletti folyosón előkészített svédasztalok voltak. Hívogatóan nézett ki az étel, de nem voltam éhes. Izgatott voltam.

Vártam már a pillanatot, amikor találkozok a tanácsadómmal. Rögtön nem találkozhattunk velük, mivel a felkészülés, és átöltözés után elvittek minket egy másik terembe, ahol megvártuk az utolsó cserediákot, egy szerb lányt. Majd beosztottak minket a körzetein szerint. Késében voltunk, ezért futva érkeztünk meg a terembe. Nagyon nem tetszett, hogy nem tudtam megfigyelni a minket fogadó tanácsadók tömegét. A színpad mellett sorakoztunk fel, a tanácsadók a másik oldalon. Fürkésztem a másik tömeget, számolgattam, hogy ki lehet, de nem sikerült kitalálnom. Csak akkor láttam meg, amikor felértem a színpadra.

Nem tudom, látszott-e rajtam, hogy meglepődtem, sőt szinte sokkolt. Egy pillanatra azt hittem, hogy June (egy thai lány, aki a körzetünkben volt cserediák) jön velem szembe. Közelebb érve láttam meg a különbségeket. Olyan 150 cm magas Junenál idősebb. Később bevallotta, hogy 34 éves. Fiatalabbnak hittem. A csoportkép után elvonultunk a helyünkre. Miután leültünk, átadta a nekem szánt ajándékot, én is így tettem. Nagyon izgatott voltam, de próbáltam beszélni vele egy kicsit.

Valami oknál fogva, mindenki azt kérdezte, hogy jól vagyok-e. Egész este. Lement az összes körzet, és következett a Talent show. Mi voltunk a másodikok, a norvégok után.Nemcsak az országunkat kellett bemutatnunk, hanem valamit, amiben igazán jók vagyunk.

Én egyszerűen csak mutatni akartam egy videót, ami Magyarországról szól, de azt mondták, hogy ez kevés. Útitársam kitalálta, hogy az osztrákokkal együtt csináljunk valamit. Sajnos ez nem jött össze. Ezután jött az az ötlet, hogy énekeljünk... Én és az éneklés... Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de igent mondtam. Két népdalt énekeltünk volna, de végül módosítottunk az utolsó percben. Nem énekeltünk. Útitársam elmondott pár mondatot Magyarországról, majd meghallgattuk az egyik dalt. Hálát adok, hogy jól beszél angolul.

Az este folyamán sikerült ennem, főleg a szusiból. Többen mondták még az csereévem előtt, hogy a thai ananász isteni, és igazuk volt. Méz édes. Mostantól a kedvenc gyümölcsöm. 

A tanácsadómnak programja volt aznap estére, így korábban távozott. Beszédbe sikerült elegyednem egy német lánnyal és a tanácsadójával. Ezt követően mond beálltunk egy hatalmas körbe, és énekeltünk. Majd a tanárok és önkéntesek körbementek, és megöleltek mindenkit. Az egészet egy a cserediákok tánca zárta. Mindenki a színpadnál táncolt. Egy kisebb diszkóra emlékeztető jelenet volt. Félóra tánc után visszavonultam a szobámba, mivel a füleim nem bírták azt a nagy hangzavart, és persze fáradt is voltam. A tanárok is csak a terem másik végéből figyelték a diákokat.

 

Megosztás a facebookon

1.nap: 2016.07.06.

Hajnali fél 6 kor megérkeztünk. (Ez az!) Egy órát viszont ígyis el kellett töltenünk a tranzitban. Ez annak köszönhető, hogy nagyon sokan voltak ott. Ráadásul a csomagjainkat is meg kellett szereznünk. Igazából nem voltak nagy elvárásaim. Tényleg... Na jó. Csak egy dolgot szerettem volna. Mégpedig azt, hogy valaki várjon ránk, amikor kijövünk a tranzitból. Sajnos ez nem történt meg... Fel kellett hívnunk az AFS-t, és megkérdeznünk, hogy mégis hol van az önkéntes. Kiderült, hogy valahol távolabb vár ránk. Szerencsére végül megtaláltuk őket. Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy teljesen mások. Nagyon nyitottak, sőt még aranyosak is voltak. Volt kiutazók vezették az érkezésitábort. Mi, magyarok érkeztünk meg elsőnek, egy kanadai lány jött utánunk. Később csatlakoztak hozzánk ketten Norvégiából, egy lány és egy fiú. Mind a ketten félig thaiok. A lány lett a szobatársam. Miután teljes lett a csapat, elindultunk a hotel felé. Egy kisbusszal mentünk. Kb. félórás volt az út. Mindenki elég hallgatag volt, kivéve az útitársamat. Nagyon jól érezte magát. Lenyűgözött, mivel nagyon jól beszélt angolul. Amikor megérkeztünk, otthagytuk a csomagjainkat, mivel azt mondták nekünk. Én viszont egy hatalmas hibát követtem el. Ott hagytam a kézitáskámat is, amiben benne volt egy vékony kardigán. És, hogy miért is kellett volna az nekem? Mert annyira légkondiznak, hogy az elképzelhetetlen. Tapasztalni kell! Gondoljunk csak bele: Thaiföldön vagyok, ahol közismerten meleg van, és én mégis fáztam. Az érkezési tábor végéig FÁZTAM. Na, de térjünk vissza az első napra... Aznapra igazából nem volt konkrét program, mert sokan érkeztek a második napon. Így mi pihenhettünk volna, de mégsem tehettük, mert a szobáink nem voltak készen. Beültettek minket egy szobában, ahol a fal mellett széket álltak. Körülbelül 25 darab. Ja, és a legfontosabb, iszonyú hideg volt a teremben. Mondjuk ennek köszönhetően nem aludtam el ott helyben. Miután az önkéntesek bekísértek minket a terembe, bemutatkoztak, majd kimentek a folyósóra. Olyan félóra múlva visszajött az egyikük, hogy megnézze, minden rendbe van-e, mivel mi végig csendben ültünk és néztük egymást. Egyikünk sem volt olyan állapotban, hogy beszélgessen. Én annyira fáradt voltam, hogy magyarul kérdeztem valamit a kanadai lánytól. Ő először nagyon csodálkozva, szinte meglepetten nézett rám. Majd megkérdezte angolul, hogy milyen nyelven beszéltem az előbb. Olyan könnyen kijöttek a magyar szavak számon (persze csak az elején). Kis idő múlva megérkeztek a belgák. Nagyon lelkesek, életvidámak és nem utolsó sorban hangosak. Beszélgettünk velük, de legtöbbször egymással beszéltek. Volt egy lány, aki egyáltalán nem beszélt a többiekkel. Furcsálltam. Amikor bemutatkoztunk egymásnak, kiderült, hogy miért olyan hallgatag. A belgák közül csak egyedül volt a francia részről. (Csak így zárójelben megjegyzem, hogy nagyon fura neveik vannak a belgáknak.) Valamivel később csatlakoztak még hozzánk franciák, majd németek. Olyan 13 vagy 14 óra felé elfogyasztottuk az ebédünket. Nem tudtam, hogy mit egyek. Svédasztal volt. A hotel földszintjén ettünk. Az ételek nagyon jól, sőt finomnak néztek ki. Valahogy nekem mégsem bolt elég étvágyam (, ami sajnos az ezután következő két hétben is jellemző volt rám). Az ebéd után végre elfoglalhattuk a szobánkat. A szobatársam elment valahová. Én úgy gondoltam, hogy lepihenek kicsit, mert nagyon fáradt voltam. Ébernek kellett maradnom, mivel 17-től programunk volt, amit nem lehetett kihagyni. Nem állítottam be ébresztőt, mert azt gondoltam, hogy úgyse fogok aludni... Sikeresen elaludtam. Fél hatkor csörgött a telefon. Nem tudom, hányszor hívtak, de a csörgésre ébresztem fel. Nem voltak idegesek. Nagyon megértőek voltak ezzel kapcsolatban. Nem csak én késtem el. Egy nagy teremben kellett gyülekeznünk. Regisztráltuk magunkat, majd felvettük a fontos dokumentumokat. Kaptunk egy thai nyelvkönyvet és egy thai etikettről szóló könyvet.

A papírmunka után kezdődött meg az első orientáció. Kissebb csoportokra osztottak minket szét. Mindenkinek adtak papírt és tollat, majd arról kérdeztek, hogy mit remélünk, mik az elvárásink, és, hogy mitől félünk. Hagytak időt, hogy végiggondoljuk, mit is szeretnénk megosztani a többiekkel. Nekem igazából nem voltak nagy elvárásaim. Jó lett volna németet tanulni ( az anyukám említette, hogy van egy német tanár a suliban, de mint később kiderült, ettől az évtől már nem tanít a sulimban). A félelmem pedig... hát... Magyarországon nincsenek kistestvéreim , és most hirtelen lett kettő is. Nem értek a gyerekekhez, nem tudom, hogy hogyan viselkedjek velük. Mindenkit meghallgattunk a csoportunkból. A többieket hallgatva jöttem rá, hogy ők pontosan tudják, hogy mit akarnak véghezvinni ez alatt az egy év alatt, míg én nem egészen. Ez kicsit megrémített. A vacsora 6-tól volt. Nagyon sok étel volt. Finomabbnál finomabbak, sőt némelyikük még szépen is nézett ki. Ennek ellenére nem volt sok étvágyam. A vacsora után visszamentem a szobámba, és fürdés után rögtön elaludtam. Jól esett aludni. Na meg, másnap korán kellett kelnünk.

Megosztás a facebookon

Szia, Zámbori Noémi vagyok.

Kb. 11 hónapot fogok Thaiföldön élni. Rayongban (ระยอง) élek a fogadócsaládommal.

Az AFS-nek hála lehetek most cserediák.

Azért kezdtem el ezt a blogot, mert szeretném, ha az emlékeim megmaradnának, és a családommal is szeretném őket megosztani.

 

Megosztás a facebookon